2009 ősz/tél

  • „Bíbor"

    A „Bíbor" performance az építés alatt álló Manier Showroom-ban jött létre 2009. december 1-én. A Manier múzsák egymással összhangot teremtve improvizatív módon jelenítették meg az öltözékekben saját egyéniségüket, alkotómunkásságuk egy-egy jellegzetességével együtt.

    „A"Bíbor" performance a következő gondolatok jegyében fogalmazódott meg bennem: az általam tervezett ruhák viselőik egyéniségével kiegészülve válnak teljessé, a viselő személyisége teljesíti ki azokat. Számomra ezzel válik befejezetté a terv, a gondolat, mely a ruhákat ihleti. Lényük tehát inspirációs forrás, a kompozíció fontos kreatív része.

    Mindannyian máshogy vagyunk mások, ez az öltözködésünkkel is kifejeződik, a divat kommunikációs eszköz, lehetőség, megjelenésünk színház, reality-show, a szó jó értelmében. Mindig zavart a modellek személytelensége, számomra már a ruha bemutatásánál is fontos az egyéni hang, a személyesség. Azok az alkotók inspirálnak, akik életüket művészetként élik és művészetük az életük.

    A kollekció címe, "Bíbor" inkább érzés, egy hangulat, amely utal ennek az időszaknak belső hőfokára. Harcsa Veronika kislányos törékenysége, mindig megható és átható vidámsága, érzékeinket borzongató hangja, Rutkai Bori könnyed, fanyar humora, Gaya egzotikus különössége és erőteljes hangja, Evelin ős-női ereje,érzékeny buja bája, Angyalka dramatikus nőiessége, Sisso szofisztikált iróniája, Karafiáth Orsi irreálisan szenzibilis sokszínűsége, Totti kisasszony világok fölötti elementalitása, Hód Adrienne mindig játékra kész dinamizmusa, Pazár Kriszta törékeny ereje mind megérintenek, elbűvölnek, jó velük kapcsolódni.

    A ruhák tervezésénél a dinamikus sziluett, az öltözékek mozgásban megmutatkozó dimenziói, a felületek taktilis érzékenysége, áthallások az öltözködéstörténet korszakaiból, dramatikus narratívák, személyiségünk rejtett zugaiban megbúvó vágy-emlékek, szerepálmok inspirálnak."

    A performance résztvevői: Aistrope Gabriella, Artner Szilvia ( Sisso) - publicista, Gaya - énekesnő, Harcsa Veronika - énekesnő, Hód Adrienne - kortárs táncos, koreográfus, Karafiáth Orsolya - költő, Milbich Marianna, Pazár Krisztina - balettművész, Rutkai Bori - énekesnő, Dr. Segatto Angyalka, Tabbuch Linda ( Totti kisasszony) - énekesnő, Tóth Evelin - énekesnő
    A zenéket egybeszőtte: Mizsei Zoltán zeneművész


  •  

    SHOWROOM

    BUDAPEST VI. HAJÓS STREET 12.
    BEHIND THE OPERA HOUSE
    +36 1 354 1878
    OPENING HOURS:
    MON-SAT 11AM - 7PM

    HAUTE COUTURE SALON

    BUDAPEST,DALSZÍNHÁZ UTCA 10. I.EM. 2.
    +36 1 483 1140